Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület a Kárpátalja népművészetét életben tartó és kölcsönös átörökítés céljából megvalósult programjai 2019-ben.
A Duna Művészegyüttes és Egyesületünk 2020. januárjában szakmai együttműködési megállapodást kötött. Ennek keretében a Duna Művészegyüttes létrehozta Kis magyar táncrajz - Rendhagyó néprajzi óra című műsorát.
2020. június 4-én, a magyar nemzet szétszakításának századik évfordulóján nem emlékezhetünk közösségben, nem élhetjük át együtt a nemzeti összetartozás határokon átívelő élményét. Egymástól távol maradva is hívjuk fel a figyelmet összetartozásunkra és közösségünk hagyományaiból sarjadó életerejére, a Kárpát-medencét behálózó kisfilm-sorozattal!
Kedves Táncosok!
Mi mindannyian tudjuk, hogy hányszor élveztük a külhoni magyarság vendégszeretét, hányszor kaptunk tőlük életre szóló élményeket és hányszor nyúlunk a tőlük kapott kultúrához, hogy mi táncolhassunk, tanulhassunk, élhessünk. Most nekik van szükségük ránk, nagy nagy szükségük, és ez nekünk csak egy mozdulat.
Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület ÖRÖKSÉG HÚSVÉTI KOSÁR címmel néprajzi pályázatot hirdet 6-18 éves korosztályú gyermekek, fiatalok számára. A pályázat célja, hogy a résztvevők feltárják lakóhelyük e jeles naphoz kötődő hagyományait, azok változását, s olyan módon dolgozzák azt fel, akár modern eszközökkel – mobiltelefon, sportkamera, számítógép stb. – hogy ötletes, újszerű, saját korosztályuk számára érdekes és figyelemfelkeltő legyen.
Kedves Pályázók!
2020. április 2-án az alábbi közlemény jelent meg az EMET honlapján. Ennek értelmében a határidő módosítási kérelmeket mától jóváhagyják, az eddig elutasítottak ismét benyújthatják.
Pályázati felhívás online népművészeti módszertani tartalmak elkészítésére
Hiszünk abban, hogy a néptánc, a népzene, a népi kézművesség megtartó erő mindannyiunk számára, és bár ezekben a művészeti ágakban különösen fontos a személyes kapcsolat, napjaink digitális eszköztárával áthidalhatjuk a távolságot, bezártságot
Kedves Tagság!
Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület minden rendezvényét, melyet július 31-ig akár önálló szervezésben tartott volna, vagy társrendezőként vett volna részt annak megvalósításában, LEMOND, illetve határozatlan időre ELHALASZT!