Hírek

Rábaközi Felnőtt és Ifjúsági Szólótánc Verseny

2020. január 19-én kerül megrendezésre a Rábaközi Felnőtt és Ifjúsági Szólótánc Verseny, Szentes Varga Ferenc emlékére. A verseny helyszíne: Szany, Művelődési Ház.

Örömmel értesítjük a néptáncos közösségeket, hogy a Rábaköz Öröksége Alapítvány, a Nyugat-Magyarországi Néptáncszövetség és a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség közreműködésével szóló és páros táncversenyt szervez Rábaközben. A versenyre a Nyugat-Magyarországi (Győr-M-Sopron, Vas, Zala megye) régió amatőr néptáncosait várjuk!
 
A versenyre egyénileg és páros kategóriában is lehet jelentkezni.
 
A verseny 2020. január 19-én, vasárnap kerül megrendezésre Szanyban, a kultúrházban.
 
A rendezvény társrendezői: Bokréta Hagyományőrző Együttes, Szany és a Kapuvár Néptáncegyüttes
 

 

Az egyesületről

Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület célja, hogy összefogja és jól működő közösségbe is szervezze a gyermek néptánccsoportokat, vezetőiket és minden olyan pedagógust, aki a magyar gyermek néptánc előre mozdításán fáradozik.

Eseménynaptár

Október 2021
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
©2021 Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület. Minden jog fenntartva. Designed By freeart.hu

Keresés