Hírek

"Gyermeknap Százhalombattán" Gyermek és Ifjúsági Néptáncosok Régiós Találkozója

Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület Közép Magyarországi Régiója, a Közép Magyarországi Folklór Szövetség, a százhalombattai Barátság Kulturális Központ, illetve a Forrás Néptáncegyüttes gyermek és ifjúsági találkozóra hívja a budapesti és Pest megyei iskolák, művelődési intézmények, alapítványok, civil szervezetek gyermek és ifjúsági néptánc együtteseit, melyek tagjai 6-16 év között vannak. Szeretettel várják a más régióból érkező csoportokat is.

A rendezvény célja: Olyan népművészeti találkozó, /tényleg FESZTIVÁL/ életre hívása, amelyben a táncos, a zenész és az énekes gyerekek, és ifjak kiváló helyszínen, színházi körülmények között mutathatják be mindazt a tudást, amivel rendelkeznek, szívesen adnak elő 1 vagy 2 koreográfiát, zenekari számot, táncos társaknak, vezetőinek, az érdeklődő közönségnek és néhány felkért szakembernek.

Időpont: 2018. május 27.

A Barátság Kulturális Központ ezen a napon szervezi a Városi Gyermeknapot, amelynek tematikája ebben az évben a néphagyomány. Az előzetes tervek szerint e programba szeretnénk illeszteni a régiós találkozót.  

A találkozó egynapos. Figyelembe véve a színpadbejárást, a fellépést, a szakmai értékelést a rendezvény 14 együttest tud fogadni!  

A jelentkezési határidő: március 10. A jelentkezéseket a megadott határidőn belül, és ÉRKEZÉSI SORRENDBEN tudunk fogadni! Határidőn túl érkező jelentkezőket nem fogadunk!

A színpadi szerepléseken kívül az egyetlen európai kísérleti Régészeti Park, a Matrica Múzeum, a Makovecz templom megtekintését, biztosítjuk, valamint lehetőség nyílik a Városi Gyereknap eseményeit igénybe venni.

ZENEKAR: TERVEZZÜK központi zenekar biztosítását, erről a jelentkezőket időben tájékoztatjuk.

További részletek:

Teljes kiírás

Jelentkezés


Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület célja, hogy összefogja és jól működő közösségbe is szervezze a gyermek néptánccsoportokat, vezetőiket és minden olyan pedagógust, aki a magyar gyermek néptánc előre mozdításán fáradozik.

Eseménynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5