Hírek

Pápai Ifjúsági Fesztivál

A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ és az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület megrendezi a XV. Országos Ifjúsági Néptánctalálkozót PÁPÁN, 2016. május 20-21-én.

 F E L H Í V Á S

A rendezvény bemutatkozási és megméretési lehetőséget kíván adni azoknak az ifjúsági korosztályú (14-18 éves fiatalokból álló) néptáncegyütteseknek, akik a gyermektánc találkozókból már kinőttek, azonban a felnőtt táncegyüttesek fesztiváljain, versenyein még korai lenne részvételük.

Jelentkezhet bármelyik hazai és határon túli magyar vagy nemzetiségi és kizárólag ifjúsági korosztályú (14-18 év) néptáncegyüttes, két színpadi mű bemutatásával – maximum 15 percben – a mellékelt jelentkezési lapon.

Jelentkezési határidő: 2016. március 25.

Cím: ÖRÖKSÉG Egyesület - Varga Edit
       1085. BUDAPEST, József krt. 31/a. 2.emelet
       Tel: 06/30-3013314, fax: 06/1-483-0723
       Email:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az együttesek bemutatóiról, a csoportok munkájáról neves szakemberek tartanak értékelést.
A színpadi bemutatókon kívül közös szórakozásokat és szabadidős elfoglaltságot szervezünk a résztvevőknek.
A szervezési, rendezési költségeket, az ajándékokat a meghirdetők fedezik.

A jelentkező együttesek fizetik az utazási költséget, a megrendelt szállás és étkezési
díjat, melyet a Pápai Önkormányzat támogat.

(Szállás: 2000 Ft/fő/éjszaka, napi háromszori étkezés: 1500 Ft/fő).

A jelentkező együtteseknek a jelentkezés alapján megküldjük a kitöltendő adatlapot és a rendezvény előtt 3 héttel a részletes programot, hasznos tudnivalókat.

Sikeres felkészülést, hasznos és vidám részvételt kívánunk!

Budapest – Pápa, 2016. január 8.

Jókai Mór Művelődési                                                             Örökség Gyermek

és Szabadidő Központ                                                         Népművészeti Egyesület

8500. Pápa, Erzsébet liget 1.                                            Varga Edit 06/30-3013314        

Baán Éva tel: 06/30-5598097                            1085. Budapest, József krt.31/a. 2.e.

                       06/20-2117757                                                                                                                                                                    

Elküldendő: 2016. március 25-ig!

 

„ÖRÖKSÉG”   Varga Edit

1085. Budapest, József krt. 31/a.2.e.

Tel./fax: 06/l-483-0723

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

J E L E N T K E Z É S I   L A P

a XV. Országos Ifjúsági Néptánctalálkozóra, Pápa, 2016. május 20-21.

Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ

 

Az együttes neve: ……………………………………………………………………….

 

Levelezési címe: ………………………………………………………………………..

 

Telefon/fax/email:   ……………………………………………………………………

 

Együttesvezető neve: …………………………………………………………………..

 

Címe: …………………………………………………………………………………..

 

Telefon/fax/email:……………………………………………………………………..

 

Résztvevők várható létszáma: ……………….. fő, korosztály ………………… év.

 

 

A csoport várható ellátási igénye­­ :     2016. május 20. (péntek)   vacsora

(aláhúzással)                                                                                     szállás  

 

 

Étkezés: 1500 Ft/fő

Reggeli     400 Ft/fő                                     május 21. (szombat)   reggeli

Ebéd         600 Ft/fő                                                                           ebéd

Vacsora   500 Ft/fő                                                                            vacsora

                                                                                                             szállás

                                                                      

Szállás: 2000 Ft/fő/éjszaka

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

                                      

 

Dátum, 2016. ……………

 

 

………………………………….

                                                                                                            együttesvezető aláírása


Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület célja, hogy összefogja és jól működő közösségbe is szervezze a gyermek néptánccsoportokat, vezetőiket és minden olyan pedagógust, aki a magyar gyermek néptánc előre mozdításán fáradozik.

Eseménynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5