• Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület

Bemutatkozunk

Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület

Az Egyesület célja, hogy ne csak összefogja, hanem jól működő közösségbe is szervezze a magyarországi gyermek néptánccsoportokat, azoknak vezetőit és minden olyan pedagógust, aki a magyar gyermek néptánc előre mozdításán fáradozik.
Saját szervezésű rendezvényeinek további célja a néptáncoktatás, az amatőr művészeti munka méltó szintre emelése,
melynek révén egyre nagyobb rétegek ismerhetik meg a magyar népi kultúra kincseit.

Népművészet, néphagyomány MA

A gyermekek sokoldalú nevelésében, képességeik fejlesztésében elengedhetetlen a népi kultúra értékeinek megismerése. A népi játékok, a néptánc fejleszti a gyermekek mozgáskultúráját, testtudatát, identitását, szociális érzékenységét, mindezek mellett megfelelő pedagógusok tolmácsolásában pedig élményszerző és élményadó szabadidős tevékenységet jelent. Mindezek által a gyermekek értékes alternatívát kapnak szabadidejük eltöltéséhez.

Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesületet ezen elvek alapján Foltin Jolán, Kossuth-díjas koreográfus alapította, elkötelezett gyermektánc-pedagógusok együttműködésével több mint 25 évvel ezelőtt. Az egyesület elsődleges célja azóta is a népművészet és a néphagyomány iránt érdeklődő gyermekek, gyermek-közösségek és az őket támogató felnőttek összefogása, tevékenységük segítése, érdekeik érvényesítése szerteágazó kulturális életünkben. 

Találkozzunk

Egyesületünk elsősorban néptánccal foglalkozó szervezeteket tömörít, néptáncra épülő rendezvényeket szervez. Fesztiválokat, találkozókat melyek bemutatkozási, megmérettetési és ismerkedési lehetőséget teremtenek, versenyeket, továbbképzáseket, konferenicákat.

Mindemellett kiemelt fontosságúnak tartjuk a népművészet valamennyi ágával foglalkozó (népdal, népzene, néptánc, népszokások, tárgyi kultúra, népi báb és színjátszás stb.) magyar és más nemzetiségű gyerekek közötti kapcsolatok kiépítését, találkozók, tapasztalatcserék, táborok szervezését, megrendezését.

Gyakori kérdések

Hogyan csatlakozhatok az egyesülethez?

Nincs más teendő, mint kitölteni az egyéni belépési szándéknyilatkozatot, mely az alábbi linken érhető el:
Belépési nyilatkozat (egyéni)

Hogyan csatlakozhat a tánccsoportom az egyesülethez?
Hogyan értesülhetek az egyesület eseményeiről?

Az elnökség tagjai

Sikentáncz Szilveszter
Sikentáncz Szilveszteraz egyesület elnöke
A Magyar Állami Népi Együttesben töltött 11 éves profi táncos pályafutásomat követően a tanítás felé orientálódtam. Elvégeztem a Magyar Táncművészeti Főiskola néptáncpedagógus szakát.

A Magyar Állami Népi Együttesben töltött 11 éves profi táncos pályafutásomat követően a tanítás felé orientálódtam. Elvégeztem a Magyar Táncművészeti Főiskola néptáncpedagógus szakát. Örökös Aranysarkantyús táncos és a Népművészet Ifjú Mestere, valamint Rákospalota, Pestújhely, Újpalota érdemérmese elismerésekkel ismerték már el munkásságomat. A Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes művészeti vezetője és a Fóti Népművészeti Szakközépiskola pedagógusa vagyok, 2016 márciusa óta az Örökség Gyermek és Népművészeti Egyesület elnöke.

Csitei Gábor
Csitei Gáboraz egyesület alelnöke
néptánctanár (MA) - közoktatási vezető Dr. Barsi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója Mihályi Község polgármestere
Szigetvári József
Szigetvári Józsefaz egyesület alelnöke
Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület alapító tagja ( 1991) és alapítás óta elnökségi tagja. Forrás Néptáncegyüttes Százhalombatta alapító ( 1984) együttes és művészeti igazgatója.

Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület alapító tag ( 1991) alapítás óta elnökségi tag
Forrás Néptáncegyüttes Százhalombatta alapító ( 1984) együttes és művészeti igazgató
Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola alapító 2003
Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál alapító igazgató ( 1994)
Barátság Kulturális Központ igazgató
Közép Magyarországi Folklórszövetség elnök
Magyar Fesztivál Szövetség elnökségi tag
Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége CIOFF Hungary alelnök
CIOFF Hungary nemzeti képviselő ( National Delegate)

Díjak, elismerések:
Junior Chamber Interantional díj 2001
Pro Urbe Százhalombatta díj  2003
Pest Megye Díszpolgára díj 2003
Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület Pedagógiai díj 2004
Százhalombatta Kultúrájáért díj 2006
Lukács Móric díj 2013

Darmos István
Darmos Istvánaz elnökség tagja
Néptáncpedagógus, néprajzkutató vagyok. Sárospatakon A Művelődés Háza és Könyvtára népművelőjeként több mint két évtizede szervezem a régió legnagyobb múltú és jelentőségű gyermektáncos rendezvényeit.

Néptáncpedagógus, néprajzkutató vagyok.
Sárospatakon A Művelődés Háza és Könyvtára népművelőjeként több mint két évtizede szervezem a régió legnagyobb múltú és jelentőségű  gyermektáncos rendezvényeit a Zempléni Gyermek Szólótánc Fesztivált, és a Pünkösdi Gyermektánc Találkozót. A Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában néptáncot és folklórismeretet tanítok, tanítványaimmal közösen szóló- és kamara versenyeken, tanulmányi versenyeken számos eredményt értünk el. 2000-től vezetem a több mint hat évtizede működő Bodrog Néptáncegyüttest. Folkloristaként főleg a Bodrogköz és Hegyköz táncéletének feltárásával, valamint gyermekjáték kutatással foglalkozom. E témákban, valamint általános néprajzi ismeretek illetve közösségi művelődés témakörében 13 önálló kötetem, valamint szaklapokban számos cikkem jelent meg.

Hegedűsné Farkas Lilla
Hegedűsné Farkas Lillaaz enökség tagja
Pályám kezdete óta néptánc-pedagógusként dolgozom, Békéscsabán, a Hétpróbás Néptánciskolában, ahol az óvodás korú gyermekektől egészen az ifjúsági 17-18 éves korosztályig vezetek csoportokat.

Pályám kezdete óta néptánc-pedagógusként dolgozom, Békéscsabán, a Hétpróbás Néptánciskolában, ahol az óvodás korú gyermekektől egészen az ifjúsági 17-18 éves korosztályig vezetek gyermekcsoportokat. 2010-től fordult érdeklődésem a néptáncegyüttesek, csoportok és táncosok közösségi életének szervezése és összefogása felé, ekkor kezdtem a Békés Megyei Néptáncosok Szövetségének munkájában aktívan részt venni, melynek jelenleg az elnöke vagyok.
Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület munkáját 2016 óta segítem elnökségi tagként.

Lukács László
Lukács László az elnökség tagja
Néptáncpedagógus, a Kecskemét Táncegyüttes főállású művészeti vezetője vagyok, emellett a kecskeméti Kodály Zoltán Iskola táncművészeti tagozatának tanára, 4 évig a Magyar Állami Népi Együttes hivatásos táncosa.

Néptáncpedagógus, a Kecskemét Táncegyüttes főállású művészeti vezetője vagyok, emellett a kecskeméti Kodály Zoltán Iskola táncművészeti tagozatának tanára, 4 évig a Magyar Állami Népi Együttes hivatásos táncosa.
Népművészet Ifjú Mestere miniszteri cím, Megyei Príma díj, Izsák városának „Izsákért” kitüntetés birtokosa és Kecskemét város Kodály Zoltán díjasa vagyok.
Több mint 20 éve oktatok gyermekeket néptáncra számos országos csoportos és egyéni díjakkal, sikerrel koronázva munkámat.
Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesületnek már több, mint 9 éve segítem elnökségi tagként a munkáját a táncegyüttes vezetői napi feladataim mellett.

Putz Katalin
Putz Katalinaz elnökség tagja
Böröcz Zsófia
Böröcz ZsófiaRégióképviselő
Dél-Dunántúl
Fehér János
Fehér JánosRégióképviselő
Észak-Magyarország
Forgó Edit
Forgó EditRégióképviselő
Dél-Alföld
Kovács Norbert
Kovács NorbertRégióképviselő
Közép-Dunántúl
Sipos Ferenc
Sipos FerencRégióképviselő
Nyugat-Dunántúl
Tiszai Zsuzsanna
Tiszai ZsuzsannaRégióképviselő
Észak-Alföld
Varga Edit
Varga EditRégióképviselő
Közép-Magyarország

Az egyesületről

logo white png

Az Egyesület célja, hogy összefogja és jól működő közösségbe is szervezze a gyermek néptánccsoportokat, vezetőiket és minden olyan pedagógust, aki a magyar gyermek néptánc előre mozdításán fáradozik.

Eseménynaptár

Július 2017
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
©2017 Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület. Minden jog fenntartva. Designed By freeart.hu

Keresés